BRILIÁNS DÖNTÉS
BIZTOS IGEN.


Kedvenc vásárlóink

Néha jó látni, hogy alakul a sorsa gyűrűinknek...

Mint a mesében...

... és a történet:


Csodás dolog az internet. Főleg, ha ott találod meg Életed értelmét. Mi is az interneten, egy társkeresőn találkoztunk. Rengeteget beszélgettünk, hiszen nagyon szimpatikusak voltunk egymásnak. Rögtön találkozni akartunk egymással. De a távolság a gyorsaság útjába állt. 1 hét telt el, amikor végre személyesen is megpillanthattuk egymást. Szerelem volt első látásra. Nem is tudtunk hirtelen mit mondani, csak öleltük egymást, és mind ketten azt éreztük, hazaértünk. Az események gyorsan teltek. Két hónap múlva már az otthonomtól 220km-re laktam, megtörtént az eljegyzés, első ígéretéhez híven, a tengerparton, és a kisfiúnkkal a pocakomban házasságot kötöttünk. Most van egy gyönyörű, lassan egy éves kisfiúnk. És mi vagyunk a legboldogabb család a világon. Életünk mint a mesében, úgy indult, és azóta is mesébe illően élünk.

 

A Jóisten gondoskodása

... és a történet:

 

A mi történetünk 2008 Novemberében kezdődött. Az 1960-az évek egyik nagy technikai bravúrjának köszönhetően az internet segítségével egy társkereső oldalon ismerkedtünk meg. Néhány levélváltás és msn-ezés után november 23-án találkoztunk először. A férjem vidéki, de mivel ott nem talált munkát, felköltözött Pestre, albérletbe. Az egyik haverja beszélte rá a társkereső oldal kipróbálására. Elég hamar megtalált. Két hétig sem volt fent az oldalon. Első találkozásunk után három nappal újra találkoztunk. Ekkor hozott magával egy szál vörös rózsát is. Ezen a napon November 26-án megtörtént az első csók. Sokat beszélgettünk és igyekeztünk minél több időt együtt tölteni. Szerencsére mind kettőnk szülője egyből elfogadta a kapcsolatunkat és nagyon jó kapcsolatot tudtunk velük is kialakítani. A sors furcsasága az is, hogy a párom anyukája is gondozónő, akárcsak én. A beszélgetéseink során azt is sikerült megtudnom, hogy a férjem számára, aki akkor mikor megismerkedtünk 28 éves volt, én voltam az első barátnője. Pedig egy végtelenül kedves, megbízható ember és helyes is. Nem is értem miért nem akadt előttem senki, aki lecsapott volna rá. Úgy tűnik a sors nekem szánta a sok megpróbáltatás után, amit az alatt a 21 év alatt kaptam mielőtt megismertem őt. Nem volt felhőtlen gyermekkorunk a testvéreimmel. Korán elvesztettük édesanyánkat, a vérszerinti édesapánk is lelépett. Ráadásul van egy halmozottan sérül t testvérem is. Végül is minden rosszban van valami jó is. Anyukám második házassága után két évvel örökre elment, de a nevelőapánk velünk maradt. Mióta megismerkedtünk a férjemmel, azóta sokkal jobb lett minden. Én már akkor azt a személyt kerestem, akivel le tudnám élni az életemet. 2009. Szeptemberében összeköltöztünk egy közös albérletbe. Nekem még nagyon furcsa volt, mert én addig a nevelőszüleimmel éltem. De hamar beleszoktam az új helyzetbe és rájöttem arra is, hogy már éppen itt volt az ideje 21 évesen elköltözni otthonról. Bár nekem nem ő volt az első, de soha senkivel nem laktam még együtt a nevelőszüleimen kívül. Az összeköltözésünk előtt is sok időt töltöttünk együtt, az ő albérletébe. Így elhatároztuk, hogy mikor végzek a tanulmányaimmal és találok munkát akkor kiveszünk egy albérletet, ahol csak mi ketten fogunk lakni. Persze, mint ahogy az lenni szokott eleinte talán megpróbáltak lebeszélni. De a makacsságomnak köszönhetően nem hagytam magam. És nem bántam meg azóta sem. 2010. Áprilisában megtartottuk az eljegyzést a párom szüleinél vidéken és 2011. Május 7-én összeházasodtunk Újszászon. A gyűrű kiválasztásának helyét a nevelőanyám súgta. Kinéztünk a honlapon egy párat, de végül a boltban a férjemmel egy másik mellett döntöttünk. Mindkettőnknek az tetszett meg elsőre a bemutató darabok közül.

 

Kőszívem krónikája

Kőszívem krónikája

... és a történet:

 

Még 2009 telén történt, mikor apró rubin szívemet egy gyűrűbe zárattam, s örökre Neki adtam... Egy fagyos decemberi alkonyon kezemben az egyedi tervezésű gyűrűkkel kiléptem az ékszerészem üzletéből. Csendes, szűk utcában volt az Operaház mellett, behajtani tilos. A több mint százötven évvel ezelőtt lerakott macskakövek némán állják még ma is az idő viharát – akkor frissen hullott hó takarta őket foltokban. Jobbra léptek koppanása hallatszott távolabbról. A tél esti köd meghitt homályában egy jól öltözött pár fordult be sarki lámpa borostyán fénye alatt az Opera hátsó bejárata felé. Mikor lépteik utolsó visszhangjai is messze futottak, a közelgő ünnepek békés csöndje ismét ráborította fátylát a városra. Fojtott izgalommal telve álltam a bolt küszöbén, majd mély lélegzetet vettem a csípős hideg, friss levegőből, hogy elinduljak a jövőm felé. Kiléptem hát a macskakövekre, és balra a kisföldalatti felé vettem az irányt. Életem legcsodásabb karácsony reggele volt, mikor megkértem a kezét, és Ő igent mondott. Végre boldog voltam – megismertem, milyen ez az érzés. A nap vidámságban telt, készülődtünk az estére. Ő főzött, én nagytakarítottam a lakást, ráfért. Vártuk öcsémet, aki épp nálunk töltötte a szentestét, később együtt díszítettük a fát. Nem szerettem a karácsonyokat azelőtt – rossz emlékek kötődtek hozzá. Milliónyi rossz emlék; családi viharok, apám tébolyult haragja, ha a fa nem fér bele a talpába; költözés a jeges téli éjszakában, egy szál pizsamában és papucsban, rohanásban a nagyszüleimhez, akik utáltak és akiket én sem kedveltem. Csupa üröm volt az élet. De ez a Karácsony megváltást hozott, végső gyógyíre lett a régi sebeknek. Talán csak ettől volt oly varázslatos – nem tudom – de nekem akkor is a legszebb marad. Szívembe véstem Őt, örökre.

Fotókat készítette: Huszár Domonkos, Czope Anna

A tankönyvekben szereplő SMS - tényleg van ilyen?

... és a történet:

Lesti Árpád története

Mindenkinek van egy olyan története, amelyre rá lehet húzni, hogy márpedig ilyen nincs, csak a tankönyvekben meg a mesékben! Közös jellemzőjük ezeknek az eseteknek, hogy annyira hihetetlenek, hogy biztosan meg kellett történniük, hisz ezt aztán tényleg nem lehetett kitalálni, emberi agy ilyenre már nem is képes – s ha jobban belegondolunk még csak olyan ismerősünk sincs, aki hallott volna olyan emberről, aki látta azt, aki találkozott már olyannal, akinek a szomszédja lányával megesett...:) Párommal mind a ketten Budapesten éltünk már hónapok óta, egymásról mit sem tudva – ami lássuk be, egy majd kétmilliós nagyváros esetében annyira nem nagy szám. Nyáron mind a ketten részt vettünk egy nyári táboron, 2-3 órányi útra Pesttől - hisz hol máshol lehetne ismerkedni - ahol barátnője felhívta a figyelmét ránk, mondta üljön asztalunkhoz, hisz úgyis mi is Pestről vagyunk (ergo „egy helyen” lakunk) legalább lesz több ismerőse, ha már úgyis felköltözött az ismeretlenbe... Ezek után elbeszélgettünk egy vacsora alatt, majd áttáncoltuk az éjszakát, átbeszélgettük a hétvégét, melynek végeztével hétfőn este már moziban köszöntött bennünket a vén Budapest. Másnap két hétre el kellett utaznom, így kérdésessé válhatott volna pár nap után mi lesz a folytatás, lesz-e egyáltalán, nem nagy idő-e a két hét? Még mielőtt ezen hosszabban gondolkodhattam volna sms-t küldött, amelyet barátnőjének szánt az előző esti randi értékelésével.... kiderült igencsak jól érezte magát:) Maradjunk annyiban a helyzet sokat egyszerűsödött a leírtak által, innen már egyenes út vezetett az összeköltözéshez, házassághoz. De manapság, az egyre borongósabb őszi estéken elmerengve múlton és jövőn, ha rápillantok a gyűrűmre, ránézek telefonomra, olyan furcsa érzésem támad, felismerés tör elő: ember, nem olyan hihetetlen minden...? Hát valóban félre ment e tankönyvinek tűnő SMS?!!!

Fotókat készítette: Sás Benedek

10 éves jubiálás!

... és a történet:

Sok éves barátság után 2003. május 31-én találtunk egymásra, mint férfi és nő. Rengeteg jó dolog történt velünk az utóbbi 10 évben. Sokat nevettünk, új embereket ismertünk meg, világot láttunk és családunkkal és barátainkkal is ünnepeltünk, mulattunk. Természetesen mély pontokon is átestünk, ami megerősítette kapcsolatunkat. Ezúton is köszönjük családunknak és barátainknak, hogy jóban-rosszban segítettek és kitartottak mellettünk. A több, mint 3 éves együttélésünk is beigazolta, hogy nekünk együtt a legjobb, így a 10.éves jubilálásunk alkalmából minden bátorságunkat összeszedve 2013. augusztus 31-én összeházasodtunk!

Fotókat készítette: Kovács Attila (exponart)

Nincs lehetetlen!

... és a történet:

Ha nem velem történt volna, el sem hinném.A nővérke és az idegenlégiós országhatárokat átívelő szerelme... Megismerkedésünk nagyon "romantikus" volt, egy magyar társkereső oldalon találtunk egymásra, amikor is én Németorszagban, ő Korzika szigetén dolgozott. A sűrű levelezéseket felváltották a telefonbeszélgetések és ez így is ment pár hónapon keresztül, amikor is végre eljött a nagy találkozás.Szó szerint. Innentől kezdve nem volt kétséges, hogy kitartunk egymás mellett. Kerek 4 év telt el távkapcsolatban, hol egyik, hol másik, hol harmadik országban es helyszínen találkoztunk, ahogy éppen adódott.Volt, hogy 6 hónapon keresztül nem láttuk egymást, mert misszióba kellett mennie Afrikába vagy Afganisztánba. A francia idegen légiónál sajnos csak akkor költözhet ki a laktanyából egy katona, ha már 5 éve a seregnél szolgál. Na ezt az 5 évet kellett átvészelnünk valahogyan, pontosabban "csak" 4-et, mert egy éve volt kinn, amikor megismertük egymást.Embert próbáló volt. De megnyugtatott a tudat, hogy minden porcikámmal éreztem, mellette a helyem. Az idő bebizonyította, hogy érdemes volt kitartanunk egymás mellett. Letelt az 5 év és én kiköltöztem hozzá és végre valahára elindult a mi kis közös életünk. Ennek már egy éve. Azt gondolom, mivel ennyit vártunk egymásra, megtanultuk sokkal jobban értékelni az együtt töltött időt és sokkal jobban megbecsülni egymást. Hiszen amiért igazán megdolgozol, azt jobban félted bárminél! Mielőtt őt megismertem volt néhány "alapszabályom", miszerint: 1.)sosem kezdek nálam fiatalabbal, mert komolytalan (4 évvel fiatalabb nálam) 2.) nem megyek bele távkapcsolatba, mert semmi jövője Hát itt a nagy logika megdőlt, győzött a szív! Soha ne mondd, hogy soha!:)

Fotókat készítette: Kincses Fotó (Kincses Attila)

Fiatalok elkötelezve

... és a történet:

Első gondolatod kedves látogató bizonyára kérdöjelekkel teli a történet címe láttán, de talán a képekböl világosabbá válig számodra is, hogy miért ilyen címet adtunk történetünknek! :) Azért mi is szeretnénk egy pár mondatban leírást adni és összfoglalni gyűrűink megjelenését kettönk életében. Fiatal házaspár csakis "korai" (kinek mi a korai:)) ismerkedésböl=járásból indulhat. A mi történetünk 2009-ben kezdödik, (16 és 17 évesen) és hazudnánk, ha azt mondanánk szerelem volt mindenek felett, mert igen; sok sok próba után értük el azt a szintet kapcsolatunkban, hogy mind a ketten készen álljunk összekötni az életünket egy örökkévalóságra. Egy verőfényes nyári leánykérő nap után közösen nagy lázban égve jártuk sorba az ékszerboltokat, de az "igazit" nem találtuk. Egy ismerösünk ajánlására tértünk be az Opera ékszeraszalonba és még aznap eldöntöttük, hogy mely gyönyörű gyűrű foglya végtelenségével jelképezni házasságunkat. Hadd ragadjuk meg az alkalmat, hogy megköszönjük pontossàgotokat, kedvességeteket amivel sok terhet levettetek vállunkról! Időkőzben bár sok kritikàt, de még több bíztatást és imatámogatást kaptunk és kapunk fiatal közös életünkhöz melyek erősítettek minket a fiatalságunk "hiszen még csak 19 éves vagy, elötted az élet" jellegű kritikákkal szemben, és megtanultuk bizton állítani: ha szeretjük egymást, közös céljaink vannak, miért és mire várni? A mennyegző napja álomszép volt, olyan amiről mindig is àlmodtunk, soha nem felejtjük el, de az idő halad, történetünknek tehát koránt sincs vége, sőt, még csak most jön a java, de összefoglalva: azt gondoljuk, az, hogy húsz(on) évesen férjhezmegy/megnősül valaki, nem elítélendő, de nem is kéne, hogy furcsa legyen, hanem ellenkezőleg büszkeség és öröm kell, hogy eltöltse, hogy ebben a világban képes elkötelezni magát és felvàllalni mi az, ami számára érték!! "Bizony, erős a szeretet, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, ajár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja." Énekek éneke 8,6

Fotókat készítette: Nehézy László

Egymásra hangolva

... és a történet:

Kovács-Hovorka Nikolett története

Attilával 2008. decemberében jöttünk össze. A kezdeti nehézségek után olyannyira kiteljesedett a kapcsolatunk, hogy csak kapkodtam a fejemet! Hihetetlenül egymásra vagyunk hangolva, általában belelátunk egymás fejébe! :-) Ami a legfontosabb, hogy nem veszekszünk, kisebb összezördülések vannak, de azokat gyorsan meg tudjuk beszélni. Szerintem a kapcsolatunkban nagyon kiemelkedő, hogy sokat beszélgetünk. Esténként sokszor arra leszünk figyelmesek, hogy megint éjfél, átbeszéltük az estét! Amit imádok benne, hogy figyelmes, türelmes, romantikus. Nagyon szeretem, úgy érzem benne megtaláltam mindent, amit kerestem! Eljegyzés! Már kíváncsi voltam, hogy mikor kéri meg a kezem. Többször megemlítettük ezt a témát, ő mindig azt mondta, hogy szeretné, ha feleségül mennék hozzá. Nem akartam sürgetni, mert tudtam, hogy neki ez nem olyan egyszerű. Titkon reméltem, hogy hamarosan elérkezik az idő!!! És így is lett! :-) A jeles nap 2012. augusztus 19., helyszín Róma! Ezt az utat titokban kezdte el szervezni, ami menet közben kiderült, de szerintem jobb is így, mert több programot állítottunk össze együtt! Rómán kívül megnéztük Pompeit, Caprit és Nápolyt is! Olyan volt, mintha álmodtam volna, folyamatosan pörögtek az események. 19-én egész nap mentünk, már annyira elfáradtam, hogy megkértem pihenjünk egy picikét a spanyol lépcsőnél. Amint leültem megtörtént a csoda, elővette a gyűrűt! Éreztem, hogy Róma lesz a helyszín, de abban az adott pillanatban meglepetésként ért. Annyira felemelő érzés volt, hogy ezt nem lehet leírni, borzasztó boldog voltam és még most is! Kiráz a hideg, ha visszagondolok arra a gyönyörűséges napra!!! A "Nagy Nap"-ról csak annyit, hogy imádtam minden percét! :-)

Téli Esküvő

... és a történet:

A MI történetünk egy baráti társaságnál kezdődött el. Eleinte egyikünk se szeretett volna elmenni aznap este otthonról, de valami még is vonzott Minket az egyik ismerősünkhöz. Mikor belépett az ajtón egyből kiszúrtam, hogy Enikőt. Eleinte a szemébe se mertem nézni mert elvarázsoló tekintete volt. Az este végére telefonszámot cseréltünk, majd 1 hét múlva összeköltözünk. Egyik nap felhívott azzal a kérdéssel, hogy mikor veszem el. Erre én azt feleltem, hogy válasszon egy időpontot. Először titokban szerettünk volna összeházasodni, de úgy alakult, hogy inkább azon a napon amikor Életem Szerelmének szülei házasodtak össze immáron idén 25 éve, december 17.-én. Idén mi az első évfordulónkat ünnepeljük, míg a szülök a huszonötöt. Mikor megláttam a gyönyörű menyasszonyi ruhában tudtam, hogy igen Ő az a Nő aki nekem életem végéig kell. Akitől majd gyermekeket szeretnék, aki kiegészít. Szolid kis családias esküvő volt.Csak a fontos rokonok és MI.A tél volt a téma. Minden hófehér volt. Életünk legszebb napja volt. Akkor ott minden megváltozott egy életre. Azóta is a legnagyobb harmóniába élünk és mindennel jobban szeretjük egymást. Ez volt a Mi kis történetünk.

EGYÜTT. VELED. ÖRÖKRE.

... és a történet:

2006. augusztus 28-án kezdődött a kapcsolatunk egy V. kerületi padon. 2009. augusztus 28-án jegyeztük el egymást Szilvásváradon, a Fátyol vízesés fölött. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásához Bencze cselhez folyamodott: elcsente az egyik gyűrűmet az ékszertartó dobozomból, hogy tudja a méretet. A gyűrű kiválasztásához pedig húgának segítségét kérte, akivel végigjárta -tudtomon kívül- fél Budapestet a megfelelő gyűrű után kutatja. Jól választott! 2010. augusztus 28-án házasodtunk össze. Az esküvő napja életünk egyik legcsodálatosabb emléke annak ellenére, hogy az eredetileg szabadtéri eseményt elmosta az eső, így egy istállóba húzódtunk be, ahol liba gágogás színesítette a szertartást. A gyűrűk kiválasztása nem volt egyszerű. Végül egy olyan fehérarany darab mellett döntöttünk, melynek mind a női, mind a férfi változatába egy fél szív van belevésve. Ez fejezi ki a legjobban azt, hogy a szívünk egybeforrt, és egymás nélkül ezentúl nem vagyunk teljesek. A gyűrűinket azóta is örömmel és szerelemmel viseljük.
Fotókat készítette: Tookos Dávid

Újra egymásra találtunk

... és a történet:

Három évvel ezelőtt kimentem Angliába szerencsét próbálni, jött velem a barátom is. Akkor még csak 21 évesek voltunk, de már 5 éve egy párt alkottunk és azt hittük mi már soha nem hagyjuk el egymást, de nem sokkal a kiutazás után elváltak útjaink. Ő hazajött, én kint maradtam. Nagyon sokáig nem is beszéltünk, nem kerestük egymás társaságát. Mígnem tavaly márciusban ráírtam, mi újság vele. E-mail e-mait követett, mire bevallotta nekem hogy mennyire hiányzok neki és bármit megtenne hogy újra velem lehessen. Megbeszéltük, hogy az ünnepekre haza utazom, akkor mindent letisztázunk kettőnkről. December 20-án érkeztem, Ő ott várt a reptéren. A szentestét megelőző délelőtt a barátnőmnél voltam a fodrász szalonban, párom délután eljött értem és elvitt hozzánk. Mikor benyitottam a szobámba megláttam a padlón a mécsesekkel kirakott feliratot: "LESZEL A FELESÉGEM?" Nem kaptam levegőt és csak úgy potyogtak a könnyeim. Ő pedig ott térdelt előttem és teljesen meg volt rémülve hogy nem válaszolok, csak bőgök és bőgök. Végül nyeltem egyet sírás közben és azt válaszoltam: IGEN! Majd este a vacsi közben mesélte el hogy hónapok óta készült rá és mindenki tudott róla. Anyum vette a mécseseket, barátnőm szervezte a csajos délelőttöt a szalonban hogy neki legyen ideje előkészülni. Még a mai napig is alig tudom elhinni hogy közel 1,5 év különlét után ennyire bízott bennem és magában hogy megtegye ezt a lépést. Most a 8. évünket tapossuk és jövő májusban már hivatalosan is közös lesz az előttünk álló út és élet. Nincs nálam boldogabb ember a Földön!!SZERETEM!

 

Tűzoltós leánykérés - tűzoltós esküvő

... és a történet:

Lassan 7 éve hogy megismerkedtünk. 2 éves együttélés után a párom úgy döntött, hogy emlékezetessé teszi a május 1-ét. Mivel ő tűzoltóként dolgozik, stillszerűnek gondolta hogy ehhez illően kéri meg a kezemet. Meglepetésként ért a dolog, ahogy az egész laktanya kivonult szirénázva majd a létrás autóval a 7. emeleti erkélyünkig emelkedve egy nagy fehér május kosarat, és egy gyűrűt átnyújtva megkérte a kezemet. Ezután nekem át kellett szállnom 7 emelet magasan a kosárba és úgy értünk földet. Mivel mi a városközpontban lakunk ezt az egész belváros végignézte. Nem mindennapi élmény volt! Sőt még újságcikk is íródott rólunk! :) Azóta tavaly megvolt az esküvő is, ami hasonló szellemben zajlott! :)

Fotókat készítette: család, és fotós

...az a bizonyos NAGY NAP...

... és a történet:

Nagyon szerencsések vagyunk, mert számunka megadatott, hogy kétszer mondtuk ki a boldogító IGEN-t. Augusztus 9-én tartottuk a hivatalos polgári szertartást szűk családi körben, másnap pedig egy szertartásvezető előtt teljes díszben és pompában zajlott az a bizonyos „emlékezetes nap”. Számunkra mindkét esemény különleges élmény volt, az első napon azért, mert beírhattuk nevünket a házassági anyakönyvbe és felhúzhattuk egymás ujjára a csodálatosan szép jegygyűrűt, másodszor pedig menyasszonyi ruhában a szeretteink és a barátok jelenlétében kötöttük össze az életünket. Az esküvőből egy emlékezetes, vicces pillanatot osztanék meg veletek: A kreatív fotózás a Kopaszi gátnál volt, éppen a legnagyobb, déli napsütésben. Mire visszaértünk a villába, ahol a szertartást tartottuk, én és a drága párom olyan vörösek voltunk, mint a rákok. Este a vacsora után eltáncoltuk a keringőt, és aztán átöltöztem a menyecske ruhámba. Mikor visszatértünk a vendégsereghez, mindenki hatalmas nevetésben tört ki, ugyanis az esküvői ruhához viselt nyakékem egy nevető száj alakban otthagyta a nyomát a bőrömön. Ez a „smiley” sokáig megmaradt, emlékeztetve rá, milyen boldog is volt az a bizonyos NAGY NAP:-) /Gyűrű: EUJEWEL ÉKSZERSZALON, Fotó: Gál Miklós fotográfus/

Fotókat készítette: Gál Miklós fotográfus

Balatoni nyár

... és a történet:

A mi történetünk a Balatonnál kezdődött. Egyikőnk sem gondolta volna,hogy az éveken át tartó távkapcsolatból esküvőszervezés lesz. Gyűrűnk kiválasztásánál olyat kerestünk amit egy életen át szívesen és büszkén viselünk. Az opera ékszerszalon (eujewel) ebben nagyon nagy segítségünkre volt. Az esküvőnk remekül sikerült.A nászútról már hárman tértünk haza. Azóta is a legnagyobb szerelemben és egyetértésben gyakoroljuk az élet legfontosabb feladatát,hogy szülők vagyunk.

Fotókat készítette: Nemes Éva

Velencei Szerelem

... és a történet:

Elhatároztuk, hogy nem szeretnék összeházasodni, jó lesz nekünk esküvő nélkül, de egyszer beötlött a fejembe, hogy mi lenne, ha mégis. A párom beleszeretett egy szép gyűrűbe, mert nagyon szereti az ékszereket, és akkor döntöttem el, hogy akkor én ezzel fogom megkérni a kezét.Még csak nem is sejtette, hogy erre készülök. Mivel a szülei Velence felé élnek, ezért azt mondtam neki, hogy hozzájuk megyünk vacsorára, de előtte sétálunk a Velencei tó mellett. Kisétáltunk egy stégre, pont naplemente volt, és egyszerűen letérdeltem és elővettem a gyűrűt, aztán megkérdeztem, hogy hozzám jön e. IGENT mondott, nagy örömömre. Ezt követően ez év szeptemberében össze is kötöttük az életünket örökre.

Fotókat készítette: Csóka Zsolt

20 ;)

... és a történet:

Részemről szerelem első látásra volt szerelmünk kezdete, mely bővelkedett viharokban, napszelekben, se veled se nélküled időszakokban, de természetesen a napfényből jutott a legtöbb. A 20. házassági évfordulónkra választottam szerelmemnek a képeken szereplő gyűrűt. Rengeteg üzletet végigjártam, már majdnem feladtam, mikor ezt a darabot megtaláltam az Opera melletti kis üzletben. Nem hivalkodó, nem giccses, nem a divatot követő darab. Letisztult stílusú, klasszikus forma, soha nem megy ki a divatból. Gondolom mindenki ezt gondolja a sajátjáról. :)

Fotókat készítette: Balázs Rolland

"sáálááálááá"

... és a történet:

 

Nekem jött. El volt rendelve. Tudtam amikor bocsánatot kért és hátranézett. "na vissza fog jönni vmi hülye ürüggyel, tuti"--így is lett. és akkor 5 órán keresztül táncoltunk,(én aki soha nem táncol) mint akik évezredek óta ismerik egymást (mint utólag kiderült így is van ..) és minden természetes volt, persze, hogy így kellett lennie. Lebiciklizett Rómába, majd én gondoltam akkor addig elugrunk Fr-oba haverokkal. össze vissza hazudott mindenki, hogy miért kell hazajönni hamarabb...majd meglepett egy repjeggyel-barátné adta át a megfelelő pillanatban naplementekor a tengerparton-, hogy menjek utána...ezért hát gondoltam, hogy készül valamire és meg sem lepődtem a Spanyol lépcsőn amikor hajnalban megkérdezte...max azon lepődtem meg, hogy nem vitt be másnap délután valami ad-hoc filléres fehér ruhában az első paphoz.... na jó, de ha így, akkor tervezzük meg...jó jó ráér még, lesz idő...munka, gyerek stb. van elég dolgunk...így sikerült egy hónap alatt össze is dobni egy ránk jellemző elegáns, de lazulós-romantikus-életem-első-koncertje-éneklős esküvőt. szigorúan utcazene arccal. hajigálják oda a pénzt, ne engem táncoltassanak, inkább éneklünk. persze a gyűrűknek sem lehet a megszokott formája..de nekem akkor is az kell, ahogy én azt kitaláltam. az Opera ékszerszalonosok segítettek át azon a 4-5 percnyi nyűglődésen ami esetleg kérdés volt..mert nekem akkor is olyan kell ami nem karikaszerű...hanem inkább jegygyűrű fíling. mert na, én, én, én gyémánt, sok, de ha ne legyen körbe akkor lehessen néha karikára átforgatni---persze csak ha akarom. csodaszép, ma is imádom, leír sok mindent: nem végig gyémántokkal kirakott az út..néha "csak" arany <3

Fotókat készítette: Ritter Doron, Adrián Zoli

Last minute -esküvő

... és a történet:

Gimesiné Fodor Krisztina története

A mi kis „fapados” esküvőnk története a következő. Mégpedig a lánykérésnél kezdődött. Tavaly június elején mondtam igent párom hosszas unszolására, s ezt megünnepelendő, gyorsan össze is hoztuk szerelmünk gyümölcsét, pici babánkat (az egyik képen ő tartja a szülei gyűrűit). Mikor fény derült a kis Tökmag létezésére, kissé kétségbe estünk, hiszen persze, hogy össze akartunk házasodni, na de ilyen hamar?! Én minden esetre minél előbb le akartam tudni a dolgot, mondjuk fél éven belül, mielőtt beköszöntenek a fagyok, s mielőtt még terhességem okán akkorára dagadok, hogy nem lesz menyasszonyi ruha, mibe beleférek. Gyorsan ki is tűztük az időpontot, és megkezdtük a szervezést kereken egy hónappal(!) a nagy esemény előtt. Le kellett így mondanunk a lakodalomról és a nagy vendégseregről is. Szűk körű templomi és polgári, utána családi vacsi. Fodrász? Sminkes?? Minek?! Azt hittem, nélkülük is szép vagyok, de gyorsan felvilágosítottak arról, hogy ez így ildomos, mivel jó esetben csak egyszer adódik ilyen jeles nap az emberpár életében. A vőlegényem pedig az érettségire varratott öltönyében akart megjelenni, lehet, hogy kifogyott belőle, s bár meg is kopott itt-ott, de minek flancolni? Azért szerencsére őt is le lehetett beszélni erről a szándékáról. Azt is említésre méltónak tartom -ha már így belekezdtem a mi kis párosunk jellemrajzába-, hogy két pár cipőt, két menyasszonyi ruhát szereztem be, biztos, ami tuti alapon. Párom ettől egy kicsit megrémült és a biztonsága kedvéért rákérdezett: „Ugye vőlegényed nincs még egy rajtam kívül?”. Hát, nem volt. A menyasszonyi ruhának egyébként külön története van. Már hetekkel előbb megvettem az elsőt. Nem igazán az volt, amit elképzeltem, de kellett valami, hát haza vittem. Hanem aztán az esküvő előtti héten a szomszéd kirakatban véletlenül megakadt a szemem álmaim ruháján! Szerelem volt ez első látásra, 5 nappal a nagy esemény előtt. Visszavittem tehát az elsőt és lopakodva átbattyogtam a konkurenciához kifizetni a másikat. Méretre kellett igazíttatni. Az esküvőnk napján, délelőtt lett kész, gondolom, mondanom sem kell, mi lett volna, ha nem jó…! S a gyűrűk? Hát, azok voltak a legnagyobb izgalom forrásai! Nem akartunk drágát, csak egyszerű, klasszikus karikákat. Végigjártuk értük az összes ékszerészt. Végül interneten találtunk rá erre az üzletre. Kiválasztottuk, és megrendeltük a gyűrűket az utolsó pillanatban. Az esküvő előtti nap már reggeltől fogva a lépcsőn ültünk és könnyes szemekkel, összeborulva tervezgettük, hogy hogyan kérünk majd elnézést a rokonainktól, barátainktól a lefújt esküvő miatt (se gyűrűk, se menyasszonyi ruha nem volt akkor még meg). Így vártuk a futárt. Péntek volt, az utolsó esélyünk a gyűrűkre, de délután megjöttek. Szebbek voltak, mint képen, főleg, hogy már majdnem oda volt a remény! Ezúton köszönöm az Opera Ékszerszalon munkatársának, hogy kétségbeesett betelefonálásom hatására megsürgette a gyűrűink útját hozzánk! Az utolsó pillanatban mégis minden tető alá került az esküvőnkhöz.

Fotókat készítette: Mélykúti Vilmos, Gimesi Botond

A magányos gyűrű

... és a történet:

Susán-Debreczeni Mónika története

A történetünk 2011 nyarán kezdődött, amikor is a barátom, akivel már több, mint 6 éve együtt laktam úgy döntött, hogy szeretne tőlem egy gyermeket, így erőt vett magán és megkérte a kezem. Tudta, hogy én csak a hagyományos menet szerint, kizárólag az esküvő után vállalnám be a gyermekáldást. A lánykérésre nem egy átlagos romantikus módot választott, hanem egy nap, mikor épp mindketten játszottunk a számítógépen, egyszer csak felpattant, letérdelt mellém és azt mondta: „Hozzám jönnél feleségül?” Én nagyon meglepődtem, hiszen ennyi idő után már nem is nagyon vártam ezt a csodát. Természetesen igent mondtam és el is döntöttük, hogy nem várunk sokat, és fél éven belül megejtjük az eseményt, hogy mihamarabb elkezdhessük a családalapítást. Az esküvő dátuma 2012.01.07-re esett, pár nappal a megismerkedésünk évfordulójához képest. Sok időnk tehát nem volt, így ősszel meg is rendeltük a gyűrűket az Eujewel-től. Én olyan gyűrűre vágytam, amiben 2 féle arany van egy hullámvonallal elválasztva, így ennek megfelelően kerestem. Sok válogatás után egy arany karikagyűrű párra (Baa-048) esett a döntés. Ez pont olyan, amilyet elképzeltem, annyi plusszal, hogy van benne 3 pici kő. A megrendelés után nagyon izgatott lettem, mert ilyen drága ékszerem sosem volt, ami gyermekkorom döntéséből fakadt, ugyanis mindig féltem, hogy nem tudok rá vigyázni, így kerültem a drága ékesítőket és inkább bizsut hordtam. De ez az alkalom más volt és úgy voltam vele, hogy ez amolyan jelképe a szerelmünknek és a 3 pici kő a leendő családomat tükrözi, úgymint én, a férjem és a gyermekem. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy a cirkónia kövek helyett gyémántot kérek, ami sokkal időállóbb és a fényük akár 20 év múlva is ugyanúgy ragyog. Mikor megkaptuk a gyűrűket, egész nap csak csodáltam őket és nagyon vártam már, hogy hordhassam. Az esküvőnk fantasztikus volt, bár nem voltak sokan és nem egy fényűző lagzi volt, de a barátok és az egész napos izgalom csodálatossá tette. Feleségként aztán büszkén viseltem ezt az ékességet és mikor ránéztem csak egyre tudtam gondolni: még hiányzik a 3. gyémánt a családból, az a bizonyos pici csoda. Szerencsére aztán nem kellett sokat várnom, tavasszal megfogant bennem egy gyermek. Most már teljes volt az életem, ahogy az ujjamon a jelképe. De ahogy nőtt a pocakom, úgy egyre szorosabb lett a gyűrű az ujjamon, így nyár végén már kénytelen voltam levenni. Otthon egy pici szívecske dobozba tettem és minden nap nehéz szívvel hagytam magára. Persze vihettem volna magammal, de attól tartottam, nehogy elveszítsem. Minden nap, mikor hazamentem arra gondoltam, hogy hamarosan mi is hárman leszünk és már nagyon kíváncsi voltam, hogy szólíthatom a gyermekem. Ám ő nagyon szégyenlős volt, így a nemét sokáig nem árulta el, így aztán ősszel eldöntöttük, hogy elmegyünk egy 4D-s vizsgálatra és utána járunk, hogy kislány, vagy kisfiú cseperedik bennem. 2012.10.16-án egy nagyon borús, esős idő volt, de a kedvemet nem tudta szegni, mivel akkor mentünk belesni a pocakomba. Fantasztikus volt látni, hogy a mozgolódás, amit érzek nap, mint nap, egy apró pici lánynak köszönhető. Bár kiderítettük a nemét, a szégyenlőségét most is megmutatta, ahogy bújt a méhlepény mögé, szinte betakarózva vele. Le sem tudom talán írni mennyire boldogok voltunk a férjemmel, hogy láthattuk a meg sem született pici lányunkat. Ám, az örömünk csak addig tartott, amíg haza nem értünk. ugyanis a lakást nyitva találtuk, a szobákat feltúrva, mindent szanaszéjjel dobálva. Egyértelmű volt, hogy betörtek hozzánk. Megszédülve a látványtól, próbáltuk felfogni mi is történt és mi lehet az, amit már nem fogunk megtalálni. Néhány perc elteltével eszembe jutott a gyűrű, de hiába rohantam a kis szobába, a gyűrűsdobozt kinyitva, üresen találtam. A szívem majd megszakadt, hogy elvitték, hogy nincs többé. Mivel szinte ez volt a legnagyobb eszmei érték a lakásban, a többi ékszerem nem is számított annyira, hogy eltűnt. Csak fogtam a pocakom és megfogadtam a pici lányomnak, hogy őrá nagyon fogok vigyázni és bár az összetartozásunk jelképe elveszett, mi mindig együtt fogunk maradni, és ha tehetem, újra visszaállítom a családunk nyugalmát és amint telik rá újra megrendelem a jelképünket is. Viszont egy újszülött gyermek mellett nehéz félretenni, így lassan egy éve csak reménykedem abban, hogy, amint meglesz rá a keret, még lesz lehetőségem pont ilyen gyűrűt venni, hogy végképp elfeledhessük ezt a kellemetlen esetet, mintha meg sem történt volna és a férjem magányos gyűrűje, ismét egy párban ragyoghasson.

Fotókat készítette: Susán-Debreczeni Mónika, Horváth Sándor (fotós)

Soha nem késő!

Péter Dénes története

... és a történet:

A mi történetünk a ’70-es években kezdődött. Az esküvőnk idején mindketten átléptük már az ötödik x-et, éppen ezért a boldogságunk határtalan. A hetvenes évek végén ismertük meg egymást, egy munkahelyen dolgoztunk, és az égvilágon semmi sem történt köztünk. Ja de igen, mégis, egy céges bulin egyszer együtt táncoltunk. Aztán teltek az évek, a sorsunk párhuzamos szálon futott. Mindketten megházasodtunk, s mindkettőnknek két fiúgyermeke született. Idővel mindkettőnk házassága megromlott, s pár év különbséggel elváltunk az első házastársunktól. Eltelt több mint 30 év, s a Dunán ezalatt bizony sok víz lefolyt. Tulajdonképpen a technika, az internet hozott össze minket, egy társasági oldalon találtuk meg egymást. Találkoztunk egyszer, elbeszélgettünk a régi szép időkről, azután találkoztunk újra, és újra. Azután elsodortak az események, s néhány találkozás után azon vettük magunkat észre, hogy már együtt lakunk. Nagyon boldogok voltunk akkor, hiszen kaptunk egy második esélyt a sorstól, egy hatalmas és gyönyörűséges ajándékot. A kapcsolatunk maga volt a csoda! Két év után úgy döntöttünk, hivatalosan is össze akarjuk kötni az életünket. A gyűrűket hosszas keresgélés után a neten választottuk ki, s amikor eljött az ideje, elmentünk az Opera Ékszerszalonba, s megvettük azokat. Nagyon kedves kiszolgálásban volt részünk, igazán figyelmes volt az eladó hölgy. 2011-ben megtartottuk az eljegyzést. A felnőtt fiaitól kértem meg a párom kezét, mivel szüleink ekkor már nem voltak. 2012. augusztus 25-én, Zsámbékon tartottuk az esküvőt, szűk családi és baráti körben, ami igazán megható volt. A lagzi is nagyon jól sikerült, mindenki nagyon jól érezte magát. Azóta is nagy egyetértésben és boldogságban élünk, és hálát adunk a sorsnak, hogy kaptunk egy új esélyt a boldogságra. Mindenkinek csak azt mondhatom, soha ne adja fel, a boldogság kék madara bármikor a kezünkre szállhat, a szerelem nincs korhoz kötve!

Fotókat készítette: Szádvári Ferenc

Egy úton járunk,kéz a kézben,szerelemben

Varga Tamás története

 

... és a történet:

"Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom Melyet vissza soha nem kérek Szeress egy életen át, úgy, mint én téged Akkor is ha megöregszünk És akkor is, ha már nem élek." Ady Endre Ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy melyik volt kapcsolatunk legmeghatározóbb állomása, akkor biztosan az esküvőt mondanánk. Amikor két ember egy útra lép, és feltétel nélküli szerelmük kiteljesedése jeléül összekötik életüket, annál nincs csodásabb a világon. És e kötelék szimbóluma nem is lehetne szebb, mint két gyűrű, amit egymás újára húzva, az örök hűséget fogadva viselünk. Ezek a képek nagyon kedvesek számunkra hisz nem csak az látható, rajta hogy mennyire szeretjük egymást, ha nem a gyűrűk is ki emelt szerepet kapnak. A tekintet egyből rájuk összpontosul, úgy ahogyan a hétköznapjainkban is, az ismerősök, barátok, sőt még a számunkra idegen emberek is folyton dicsérik, hogy milyen szép és egyedi. Sokszor megkérdezik, hogy hol készítettük, és mi olyankor büszkén mondjuk, hogy az Opera ékszerszalonban. Ami nem csak gyönyörű munkájuk miatt, hanem kedvességük és színvonalas munkájuk miatt is méltán híresek. Varga házaspár/ Kriszti és Tomi

Fotókat készítette: Matócza Ibolya

 

Hozzászólok

Nevet meg kell adni!
Üzenetet meg kell adni!




2018 Eljegyzési gyűrű kedvencei